Ezért fontos a HbA1c érték vizsgálata cukorbetegség esetén

Ezért fontos a HbA1c érték vizsgálata cukorbetegség esetén

A világon - így pedig sajnos hazánkban is- a 2-es típusú cukorbetegség népbetegségnek számít. Sajnos a probléma felderítése nehézkes, sok időt és energiát követel, ráadásul sok a hibaszázalék is. A HbA1c érték vizsgálata azonban nagy segítséget jelent a diagnózisban és a későbbi kezelésben. A témában dr. Polyák Annamária, a Cukorbeteg Központ diabetológusa van a segítségünkre.

Cukorbetegség, a csendes gyilkos

A cukorbetegség igen alattomos kór, mivel akár évtizedekig is élhet vele a beteg úgy, hogy nem is tud a létezéséről, ugyanis gyakran semmilyen tünetet nem produkál. Azonban a panaszmentesség igen veszélyes, hiszen így nem tudunk gátat szabni a szövődmények kialakulásának, melyek bizonyos idő eltelte után olyan méreteket ölthetnek, amik akár életveszélyes állapotokat eredményezhetnek. Sajnos igen gyakran megesik, hogy már egy-egy súlyos szövődmény megjelenésekor szembesül a beteg a problémával, amikor már visszafordíthatatlan károkat okozott a szervezetben.

A világon a becslések szerint nagyjából háromszor annyi cukorbeteg él, mint amennyit diagnosztizáltak. Ennek oka egyrészt az, hogy az emberek nem fordulnak szakemberhez, és nem ellenőriztetik értékeiket rendszeresen, másrészt viszont éppen az ellenőrzések hibaszázaléka jelenti a veszélyt.

Hogyan deríthető ki a cukorbetegség?

Akár jelentkeznek a tünetek, akár nem, a cukorbetegség a szervezetben változásokat indít el, melyeket ki lehet szűrni. Napjainkban a legelfogadottabb lehetőség erre az éhomi vércukormérés (FPG), illetve az orális glükóztolerancia teszt (OGTT). A gond az, hogy mindkét lehetőség igen költséges, ráadásul a pontosságukkal is komoly gondok vannak. Az FGP esetében legalább 2 mérésre van szükség, melyek előtt a beteg 8 órán át nem ehet, és ez igaz az OGTT esetében is. Ez igen megterhelő, ráadásul ezek a tesztek nem olyan érzékenyek, mint várták, illetve a reprodukálhatóságukkal is gond van.

Mi az a HbA1c?

A HbA1c a vörösvértestekben előforduló, a vörös színt adó és az oxigénszállításért felelős hemoglobin egy változata, amelyhez cukormolekulák kötődnek. Ezek itt is maradnak, stabil molekulát alkotva, egészen a vörösvértest pusztulásáig, ami nagyjából 3 hónap. A HbA1c mennyisége a vérben mérhető, és szintjének meghatározása nagy segítséget jelent a diabetes szűrésében, mivel igen jól jelzi a cukoranyagcsere állapotát.

A vércukor ellenőrzése mellett a HbA1c vizsgálata is fontos

A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy mivel a cukorbetegek szénhidrát anyagcseréje felborulhat, így a napi többszöri vércukor-ellenőrzés is indokolt lehet, ám emellett mind a szűrésben, mind pedig a diabetes kezelésében szükség van a HbA1c értékének meghatározására is.

Forrás: cukorbetegkozpont.hu

Megosztás: