Urológia

Az esetek többségében teljesen normális, ha az egyik here nagyobb, mint a másik, de Rákász István, az Urológiai Központ urológusa szerint van néhány olyan további tünet, amely a méretkülönbséggel együtt már gyanúra adhat okot. A szakembertől arról mesélt, mikor szükséges a kivizsgálás.

Az inkontinencia, vagyis az akaratlan vizeletszivárgás sok embert érintő, rendkívül kellemetlen probléma, amelynek típusairól dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa beszélt.

A vizeletrekedés olyan hosszan tartó folyamat, amelynek során a hólyag nem ürül ki megfelelően. Az akadozó vizelés, a vizelési nehézségek hátterét dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa világította meg.

A nyár nem csak a vakáció szezonja, de különösen nők esetében egyes fertőzéseké is. Éppen ezért most különösen érdemes körültekintőnek lenni, és dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa szerint az is fontos, hogy ne hagyjuk kezeletlenül a problémákat.

A hát- és a vesefájdalmat sokszor nem könnyű megkülönböztetni egymástól, hiszen a fájdalom helye gyakran ugyanaz. Dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa azokra a különbségekre hívta fel a figyelmet, amelyek eldönthetik, milyen szakorvoshoz kell fordulni a panasszal.

A férfiak vizeletében megjelenő vér nyilván ijesztő jelenség, éppen ezért fontos kideríteni, mi okozza azt és milyen kezelés szükséges. Dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa a gyakori okokat vette számba.

A húgycső fájdalom meglehetősen kínzó érzés, amelytől szakszerű orvosi kezeléssel meg lehet szabadulni. Ehhez azonban dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa szerint mielőbb érdemes felállítani a diagnózist, hiszen számos betegség okozhat ilyen tünetet.

Sokan felfázásról panaszkodnak, holott valójában hólyaghurut okozza a kínzó fájdalmat. Dr. Kállai László, az Urológiai Központ urológusa, sebésze a főbb rizikófaktorokra és a kezelés alapjaira hívta fel a figyelmet.

Ha 3 hónapnál tovább tart a prosztatagyulladás, krónikusnak nevezhetjük, és feltétlenül kezelést igényel. Dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa szerint a fájdalom, a vizelési- és szexuális nehézségek mind utalhatnak erre a betegségre, nem érdemes halogatni a kivizsgálást.

Bár a leggyakoribb daganatfajták közé tartozik, a korán felismert prosztatarák jó eséllyel gyógyítható. Dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa a rendszeres szűrés és az egészséges életmód jelentőségéről beszélt.