Anyajegyszűrés

A nyári hónapokban sokan tapasztalhatják, hogy az UV-sugárzás hatására nem csak a bőrük, de az anyajegyeik is besötétednek. Ez természetesen nem téveszti meg a bőrgyógyászokat, de ha nincs gyanús jel, érdemes megvárni az anyajegyszűréssel a természetes bőrszín visszaállását. Dr. Karászi Viktória, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza, nemigyógyász szakorvos azt foglalta össze, miért ideálisak az őszi hónapok mind az anyajegyek ellenőrzésére, mind az esetleges eltávolításra.

Amikor valaki önvizsgálatot végez a bőrén és esetleg új képletet fedez fel, azt javasolt szakembernek is megmutatni, hogy biztosak legyünk a diagnózisban. Még azok az foltok, pöttyök is lehetnek veszélyesek, amelyek elsőre leginkább ártalmatlannak tűnnek. Dr. Szántó Hajnalka, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza, allergológus, klinikai immunológus arra hívta fel a figyelmet, hogy az anyajegyszűrés akkor is fontos, ha nincsenek feltűnő képletek és gyanúsnak tűnő elváltozások a bőrön.

A bőrrák a testen bárhol kifejlődhet, még olyan helyeken is, amelyeket nemigen szoktunk ellenőrizni, így például a köröm alatt és a fejbőrön. Ugyancsak „láthatatlannak” tűnik a laikusok számára az amelatonikus melanóma, ami nem jár színváltozással. Dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza, klinikai onkológus szerint az éves anyajegyszűrés jelentősége többek közt abban áll, hogy ennek során minden testtájat alaposan áttekintenek.

Az anyajegy levételének, kimetszésének elsődleges indoka a rosszindulatúság gyanúja, de adott esetben esztétikai okokból is el lehet távolítani a zavaró anyajegyeket. De vajon meg lehet ezt tenni a napsütéses hónapokban, tavasszal, nyáron is? Mikor érdemesebb inkább kivárni az őszi, téli időszakot? Dr. Csapó Zsolt PhD, az Anyajegyszűrő Központ sebésze válaszolt a kérdésekre.

Amikor anyajegyszűrésről, bőrrákszűrésről van szó, legtöbben a felnőttek, esetleg az idősek nagyszámú anyajegyeinek ellenőrzésére gondolnak. De vajon gyerekeknél, fiataloknál nem fontos az anyajegyszűrés? Mikortól érdemes elvégezni az önvizsgálatot? Milyen rizikófaktorok érintik a gyerekeket is? Ezekre a kérdésekre válaszolt dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza, klinikai onkológus.

Az anyajegyek önellenőrzése során vannak bizonyos változások, amelyeket szabad szemmel is észrevehetünk. Azt azonban már mindenképpen bőrgyógyászra kell bízni, hogy eldöntse, gyanút keltő-e a változás, további megfigyelést igényel, esetleg szükség van-e anyajegy eltávolításra. Dr. Szántó Hajnalka, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza, allergológus és klinikai immunológus azokat a jeleket vette számba, amelyekkel anyajegyszűrésen kell résztvenni.

A napozás és a szolárium rajongóinak, illetve azoknak, akiknek sok anyajegyük van, vagy változást fedeztek fel bennük, feltétlenül szükséges az anyajegyszűrés. Dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza szerint különösen aktuális ez ősszel, télen, hiszen ekkor nyeri vissza a bőr az eredeti színét, ezért erre az időszakra érdemes időzíteni az éves szűrést.

Ha nyáron kerül sor az anyajegy eltávolításra – elsősorban rosszindulatúság gyanúja miatt -, érdemes tisztában lenni a sebgyógyulás, a hegesedés folyamatával, az erre az időszakra vonatkozó szabályokkal. Dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus ezekre, és az anyajegyszűrés kiemelt jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Amikor áttanulmányozzuk a bőrünket, nem feltétlenül tudjuk meghatározni, pontosan mi is az adott képlet. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy vajon tényleg anyajegyet látunk-e, vagy ha változást észlelünk a képlet megjelenésében, mindenképpen ellenőriztessük azt bőrgyógyásszal. Ugyanakkor dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza arra hívta fel a figyelmet, hogy az anyajegyszűrés akkor is fontos, ha nincsenek feltűnő képletek, változások a bőrön.

A bőrrák a leggyakoribb daganattípus világszerte, amelynek számos rizikófaktora ismert, leginkább az UV-sugárzás. Ugyanakkor a genetikai hajlam is meghatározó lehet, így sokakban felmerül a kérdés, hogy ha a szülőnek bőrrákja volt, vajon biztos-e, hogy az öröklődni fog. A kérdést dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza válaszolta meg.

Hazánkban a leggyakoribb rosszindulatú, illetve részlegesen rosszindulatú bőrdaganat a basalioma. Ezért is nevezhetik részlegesen rosszindulatúnak, mert csak igen ritkán ad áttétet. Ami miatt viszont rendszeres bőrgyógyászati ellenőrzést tesz szükségessé, az a kiújulásra vonatkozó fokozott hajlama. Dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus a basalioma tüneteire és szűrések jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Bőrgyógyászok szerint tünetmentesen is szükséges az éves anyajegyszűrés, gyanús változás esetén pedig minél előbb fontos orvoshoz fordulni. Ha pedig már ott vagyunk, vajon csupán az adott anyajegyet ellenőrzi a bőrgyógyász? Csak szabad szemmel vizsgálják az anyajegyeket? Mire szolgál a teljes testtérkép? Ezekre a kérdésekre válaszolt dr. Szántó Hajnalka, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza, allergológus, klinikai immunológus.

Pikkelyes folt, megvastagodott bőr, vérzés - a pikkelysömör és a bőrrák egyes tünetei hasonlóak lehetnek, ami akár ijesztőnek is tűnhet. Dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza szerint a legfontosabb az orvosi diagnózis, és az annak alapján rendelt kezelés.