Lehet, hogy ezek miatt nem tud fogyni?

Lehet, hogy ezek miatt nem tud fogyni?

A túlsúly igen komoly népegészségügyi probléma, mely számtalan betegség kialakulására hajlamosít. Sajnos a legtöbben belenyugszanak a helyzetükbe, és egy-egy sikertelen diéta után elkönyvelik, hogy nem képesek változtatni. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, a Budai Endokrinközpont obezitológiával is foglalkozó endokrinológusa, elmondja, milyen vizsgálatok szükségesek akkor, ha valakinek nem sikerül leadni a súlyfeleslegét.

Pajzsmirigy hormonok 

A pajzsmirigyzavarok gyakori problémának számítanak. A szerv alulműködése lassú anyagcserével jár, így a benne szenvedők sokszor tapasztalják, hogy híznak normál étkezés mellett, illetve nem képesek leadni a súlyfeleslegüket. Sajnos, ha valaki fogyni szeretne, gyakran nem tudja, hogy induljon el, ahogy azt sem, mit tegyen, ha nem sikerül a leadni a felesleges kilókat.  

Ilyen esetekben érdemes megnézetni többek között a pajzsmirigy funkcióit, hiszen sokszor előfordul, hogy a sikertelen fogyókúra hátterében pajzsmirigy alulműködés áll. Ezt a TSH T3, és a T4 értékek ellenőrzésével lehet megállapítani. Amennyiben kiderül, hogy ez a probléma, úgy gyógyszeres terápiára van szükség, hogy megfelelő mennyiségű pajzsmirigy hormon álljon rendelkezésre. Ezáltal az anyagcsere ismét felgyorsul (pontosabban normalizálódik), így a súlyfelesleg is könnyebben eltűnik. 

Inzulin, glükóz 

fogyás hormonzavarAz inzulinrezisztencia (IR), a prediabetes (IFG, IGT), valamint a 2-es típusú cukorbetegség is okozhat elhízást, fogyásra való képtelenséget. Hogy kiderüljön, fennáll-e valamelyik állapot, ahhoz OGTT (cukorterheléses) vizsgálatra van szükség (lehetőleg 3 pontosra: 0,60, 120 perces). Megfelelő terápia nélkül a túlsúlytól nem lehet tartósan megszabadulni, főleg azért, mert egy ördögi kört generál, hiszen minél nagyobb az súlytöbblet, az értékek annál inkább romlanak, melyek hatására fokozódik a zsír lerakódás. Kevésbé súlyos esetben a kezeléshez elegendő lehet az életmódterápia (személyre szabott diéta, rendszeres mozgás), ám ha az értékek megkívánják, gyógyszerre is szükség lehet, diabetes esetén pedig az inzulinterápia a szóba jöhet. 

Ösztrogéndominancia 

Az ösztrogén amellett, hogy igen fontos női nemi hormon, zsírraktár is egyben- tehát, ha ösztrogéndominancia áll fenn, akkor az elősegíti a zsírpárnák keletkezését (melyek szintén ösztrogén raktárak lesznek). A probléma nem csak túlsúlyt, hanem meddőséget, vérzészavarokat, miómát, migrént, PCOS-t is okozhat. Ekkor az ösztrogénhatású élelmiszerek (pl. Szója) kerülése mellett progeszteronpótlásra van szükség- mondja dr. Mutnéfalvy Zoltán, a Budai Endokrinközpont obezitológiával is foglalkozó endokrinológusa. 

A szakember végül hozzátette, hogy jelenleg két fogyasztószer is rendelkezésre áll, ha mégsem endokrin betegség okozná az elhízást, vagy ha a betegségek kezelése ellenére nem éri el a kívánt eredményt. Összegezve tehát, első lépésben fel kell mérni a hormonháztartást, majd annak tudatában szükséges kialakítani a személyre szabott életmód és az esetleges gyógyszeres kezelést 

 

Túlsúly okozta gyakori szövődmények 

  • magasvérnyomás 

  • szívbetegségek 

  • zsírmáj 

  • érrendszeri betegségek (pl. stroke) 

  • 2-es típusú diabétesz 

  • alvási apnoe 

  • Bizonyos rosszindulatú daganatok 

  • légző- és mozgásszervi betegségek. 

 

Megosztás: