Most kapott magas vérnyomás gyógyszert? Erre figyeljen!

Most kapott magas vérnyomás gyógyszert? Erre figyeljen!

A frissen diagnosztizált magasvérnyomás betegek megijedhetnek az információktól, a gyógyszer, gyógyszerek szedésének szabályaitól, az életmód változtatás formájától. Dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája a legfontosabb ismereteket gyűjtötte össze.

A betegeknek egy életen át figyelniük kell önmagukra

A magasvérnyomás betegség azzal jár, hogy a páciensnek egy életen át figyelni kell a vérnyomására. Ezt azonban kényelmetlenség helyett érdemes egy lehetőségnek tekinteni. Az így kialakított tudatossággal ugyanis akár az egészségi állapot egésze is javulhat, nem csupán a vérnyomás rendeződhet. Ez az életmódra vonatkozó tudatosság enyhébb esetekben akár a gyógyszerszedést is kiválthatja, ugyanis 160/100 Hgmm alatti vérnyomásnál, szövődmények nélkül és társbetegségek hiányában az első lépés az életmódkezelés. Az e fölötti vérnyomásnál is nagy szerepe van az életmódkezelésnek – már a gyógyszeres kezelés mellett. Ez utóbbi általánosságban akkor indokolt, ha az életmódkezeléssel 3 hónap alatt a célérték elérése nem sikerült, illetve magasabb vérnyomásértékeknél, társbetegségek és/vagy szövődmények megléte esetén. Az életmód orvoslás egyik alapja a mozgásterápia, amely magas vérnyomás esetén a lehetőleg minden nap végzett közepes intenzitású kardiomozgásra (intenzív sétára, futásra, kerékpározásra, úszásra) épül. A másik támpont a táplálkozás. Ideális lehet a mediterrán vagy a DASH-diéta, amelynek lényege a naponta négyszeri gyümölcs, zöldség, két-három alkalommal sovány tejtermék- és rendszeres hal-, valamint fehér hús-fogyasztás.  

Íme, a gyógyszerszedés szabályai

  • magas vérnyomás gyógyszerIsmerni kell a gyógyszerek nevét és a hatásmechanizmusukat. Fontos elolvasni a betegtájékoztatót, megismerkedni a dózisokkal és az esetleges mellékhatásokkal. A gyógyszerszedés orvos által ismertetett részleteit érdemes leírva magunknál tartani.
  • Bármilyen szakorvoshoz is megyünk, fel kell őt világosítani a szedett gyógyszereinkről, illetve arról, ha bármi változott a magas vérnyomás kezelésében.
  • Ajánlott egy rutint bevezetni a gyógyszerszedésben. Például hasznos lehet egy hétrekeszes gyógyszeres dobozt, és egy hétre előre bekészíteni a szükséges dózisokat a megfelelő rekeszekbe. 
  • Órarendszerűen szedjük a gyógyszereket, lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban. Ne változtassunk semmin, ne hagyjuk abba a gyógyszerszedést, csak ha ezt az orvosunk is támogatja. Akkor sem lehet megszakítani a gyógyszerelést, ha jól érezzük magunkat, mert a hirtelen leállás ronthat az állapoton.
  • Egy naptárban vezessük a gyógyszerelésünk részleteit. Menet közben ugyanis az orvos megváltoztathatja a gyógyszereket és/vagy az adagolásokat a szervezet reakcióinak tükrében. A naptárral nyomon követhetővé válnak a folyamatok.
  • Ha elfelejtettük bevenni az aktuális adagot, pótoljuk minél előbb. Azonban ha már nagyon közel vagyunk a következő adag időpontjához, hagyjuk ki a kimaradt adagot és folytassuk az eredeti ritmust, nem szabad két adagot bevenni a kimaradó pótlására.
  • Mindig idejében írassunk új receptet, ne várjuk meg, amíg kifogyunk egy gyógyszerből.
  • Ne szedjünk vény nélküli és természetes hatóanyagú szereket anélkül, hogy erről egyeztetnénk a kezelőorvossal. Egyes hatóanyagok interakcióba léphetnek egymással, ami nemkívánatos hatássokkal járhat.
  • Utazáskor mindig tartsuk magunknál a gyógyszereket és ne térjünk el az órarendtől. Hosszabb utazásokra nagyobb gyógyszerkészlettel és/vagy recepttel utazzunk, hogy pótolni tudjuk, ha szükséges.
  • Ha érzéstelenítéssel vagy altatással járó műtétre készülünk, beleértve a fogászati beavatkozásokat is, feltétlenül mondjuk el az orvosnak, milyen gyógyszereket szedünk. Előfordulhat, hogy előzetes antibiotikum szedésre lesz szükség.
  • Számoljunk az esetleges mellékhatásokkal, például azzal, hogy egyes gyógyszerek kihathatnak a szívritmusra. Ezért rendszeresen ellenőrizzük a pulzusunkat és a változásokról számoljunk be a kezelőorvosunknak. Más gyógyszerek, amelyek a szűk ereket lazítják, szédülést okozhatnak. Ha felálláskor vagy az ágyból való kikeléskor ezt tapasztaljuk, üljünk vagy feküdjünk le, várjunk pár percet és lassan álljunk fel ismét.

- A magas vérnyomás kezelésében és a gyógyszerszedésben is a következetesség a legfontosabb. Ezen kívül kimondottan nagy hangsúlyt kell helyezni az orvos-beteg együttműködésre – ismerteti dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.- Orvosként arra biztatom a pácienseket, hogy merjenek kérdezni, tájékozódni és figyeljék a szervezetük reakcióit, és számoljanak be róla, mert fontos visszajelzés. Megfelelő életmóddal és szükség esetén gyógyszerekkel kivédhetők a magas vérnyomással összefüggő esetleges súlyosabb következmények. 
 

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)


 
 

Megosztás: