derékfájdalom cimke

Ha valaki a munkahelyén és otthon is ülve tölti a napja nagy részét, előbb-utóbb megtapasztalhatja a derékfájás érzését, bár szinte az egész szervezet megsínyli az ülő életmódot. Gyöngyösiné Gutlébeth Nikoletta, a FájdalomKözpont gyógytornásza jó tanácsokkal szolgál az ülőmunkát végzőknek és elmondja, hogyan tud segíteni a szakember.

A derékfájás nem csak a mozgást, az ülést, a napközbeni tevékenységeket képes megnehezíteni, de akár az alvást is meggátolhatja. Sőt, egyes esetekben éjszaka erőteljesebben jelentkezik a kínzó fájdalom, amit tovább fokozhat a rossz alvási helyzet, pozíció. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos a megoldási lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Az isiász olyan kórkép, amit jellemzően nem egy konkrét sérülés okoz, hanem lassan, akár évek alatt fejlődik ki, főként 40 éves kor felett. Az „ülő ember betegsége” okozhat derékfájdalmat, csípő- és lábfájdalmat, ami a testhelyzet változtatás gyakran felerősít. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos azokra az okokra és rizikófaktorokra hívta fel a figyelmet, amelyek megnövelik az isiász kialakulásának kockázatát.

Amikor az edzések, a mozgás során túllépünk a határainkon, természetes, hogy érzünk egy kis kényelmetlenséget, fájdalmat a pihenési periódusban. Ha viszont futás után derékfájdalom jelentkezik, annak már érdemes kideríteni az okát. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos azt tisztázta, mikor érdemes orvoshoz fordulni.

Mivel rengetegen keresik fel a szakorvost derékfájás miatt, amelynek okai igazán szerteágazóak lehetnek a porckorongsérvtől az isiászig, ezért különösen fontos az alapos kivizsgálás. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos a diagnosztizálás legfontosabb lépéseiről beszélt.

Amikor úgy érezzük, görcsöl a derekunk, tulajdonképpen az izmok akaratlan összehúzódásától vagy feszülésétől, illetve az izompólya megbetegedéseitől szenvedünk. Az érzés annyira fájdalmas lehet, hogy akár a mozgást is megakadályozza, dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, a neurálterápia - és a HKO / TCM szakorvosa szerint házilagos és professzionális kezelésekkel is lehet rajta segíteni.

A derékfájás az egyik leggyakoribb ok, ami miatt a páciensek szakorvoshoz fordulnak, sokan azzal a panasszal, hogy járás vagy állás közben a legrosszabb. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos a fájdalom hátterében álló leggyakoribb okokat vette számba.

A hát- és a vesefájdalmat sokszor nem könnyű megkülönböztetni egymástól, hiszen a fájdalom helye gyakran ugyanaz. Dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa azokra a különbségekre hívta fel a figyelmet, amelyek eldönthetik, milyen szakorvoshoz kell fordulni a panasszal.

Alig van olyan felnőtt, aki ne találkozott volna életében a derékfájás kínzó érzésével. Néhányan ilyenkor bármilyen kezelésnek alávetnék magukat, ám dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvosa segít különbséget tenni a valóban hasznos és a nem használatos eljárások közt.

A hüvelykujjunktól a térdünkig okozhatnak ízületi fájdalmakat az életmódunk egyes elemei. Dr. Selyem Réka, a FájdalomKözpont reumatológusa szerint nem csak az orvosi kezelés, de a tudatosság is fontos.

Az isiász egyik jellemző tünete lehet, ha hirtelen mozdulatnál, tüsszentéskor, köhögéskor éles fájdalom hasít bele a derékba, a lábba. Ugyanakkor dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr szerint a tartós zsibbadás, fájdalom mögött is rejtőzhet ez a probléma.

A derékba nyilalló görcsös fájdalom komoly megpróbáltatást jelenthet, de bizonyos terápiákkal hosszú távon kezelhetővé válhat, egyes módszerekkel pedig gyorsabban is enyhíthető a kínzó érzés. Ezeket tekintette át dr. Arnold Dénes Arnold MsC, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr.

Az isiász jellemzője lehet, hogy hirtelen mozdulatnál, tüsszentéskor, köhögéskor belenyilall a fájdalom a derékba. Ugyanakkor dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr arra figyelmeztet, hogy a tartós fájdalom, zsibbadás is utalhat erre a betegségre.

Ha három hónapnál hosszabb ideig áll fenn a hátfájdalom, már krónikusnak nevezhetjük, és ez komoly frusztrációt okozhat az érintettnek. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr szerint különösen nehéz megbirkózni ezzel az állapottal, ha nem ismert az oka, éppen ezért minden kezelést egy alapos kivizsgálásnak kell megelőznie.

A hátunk középső része számos ok miatt fájhat, hiszen a háti gerinc 12 csigolyája, az izmok, a szalagok bonyolult rendszere könnyen sérülhet, irritálódhat, elhasználódhat. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr szerint nem mindig könnyű a diagnózist felállítani, de csak ez lehet az alapja az eredményes kezelésnek.

A derékfájás nem csak napközben nehezítheti meg az életet, de akár az alvást is zavarhatja. Sőt, a rossz alvási pozíció tovább ronthat az állapoton. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a megoldási lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Az elmúlt két évtizedben mind mennyiségben, mind minőségben megnőtt azon bizonyítékok száma, amelyek az akupunktúra hatékonyságát igazolják. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr szerint mára nagyon szilárd alapokon nyugszik ezen eljárás bizonyíthatósága számos téren, de különösen a fájdalomcsillapítás területén.

Akár zsibbadást, fájdalmat érzékelünk a derekunkban, lábunkban, akár tüsszentéskor, köhögéskor nyilall bele a fájó érzés, könnyen lehet, hogy isiász okozza a tüneteket. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos szerint sok tévhit övezi ezt a kórképet, amelyeket érdemes tisztázni.

Aki napi 8-10 órában ülőmunkát végez, az szinte biztosan megtapasztalta már a hátfájás, a nyak-, a kar- és a derékfájás érzését. A kínzó panaszok legjobb ellenszereiről, a megfelelően kialakított munkahelyről és a gyógytornáról Bányai Nikolett, a Budai Fájdalomközpont gyógytornásza beszélt.

A hűvösebb, szeles idő kifejezetten fokozhatja az ízületi gyulladás tüneteit, a betegeknek ilyenkor hatékonyabb gyógymódokra van szükségük. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista az okokról és a megoldási lehetőségekről beszélt.

A derékfájdalom olyan általános panasz, ami miatt gyakran felkeressük a szakorvost. Neki azonban nagyon körültekintően kell felállítani a diagnózist, hogy megkezdődhessen egy valóban hatékony kezelés. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a diagnosztizálás fontos lépéseiről beszélt.

A felnőttek négyötöde találkozott már a derékfájdalommal, amelyet sokan lumbágóként azonosítanak. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a derékfájás lehetséges okaira és a kezelés széleskörű lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

A stressz nem csak a feszült tartás miatt vezethet hátfájdalomhoz. A legújabb kutatások szerint összefüggés áll fenn a nagyagy egy része, a stressz és a tartós fájdalom közt. Dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos szerint a fájdalomcsillapítás megtörheti az ördögi kört.

A hat hónapnál tovább tartó fájdalom esetében krónikus fájdalomról beszélhetünk, amely az ördögi kör kezdő elemeként beindíthat egy egyre romló folyamatot. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista szerint azonban lehetséges megszakítani a lefelé tartó spirált.

Az idősebb nők megdöbbentően nagy részét érinti az ízületi fájdalom és – gyulladás, amelynek nagyon komoly következményei lehetnek. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista a jelenség okára és a kezelési lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

A porckorongsérv szinte népbetegségnek számít, és aki átélte, tudja, hogy megkeserítheti a mindennapokat. Sekk Patrícia, a Fájdalomközpont gyógytornásza, gyógymasszőr, humánkineziológus az orvosi kezelésen, a műtéten túli segítség lehetőségeiről beszélt.

Akár tartós zsibbadást, fájdalmat érzékelünk a derekunkban, lábunkban, akár tüsszentéskor, köhögéskor robban be a fájó érzés, könnyen lehet, hogy isiász okozza a tüneteket. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista a kezelés lehetőségeit ismertette.

Sokan évekig küzdenek derékfájdalmakkal, mire az már olyan mértékűvé válik, hogy mindennapi életüket is megkeseríti és tevékenységeik elvégzését is nagymértékben megnehezíti. Pedig nem kell együtt élni ezzel a fájdalommal, hiszen léteznek olyan terápiák, amellyel ez a mozgásszervi probléma hatékonyan és hosszútávra megszüntethető. Arról kérdeztük Dr. Arnold Dénes Arnoldot, a Fájdalomközpont fájdalomspecialistáját, hogy mi okozza ezt az elváltozást, és milyen terápiával szabadulhatunk meg ettől a gerincbetegségtől

Akinek már volt napokig, hetekig, sőt hónapokig tartó derékfájdalma, az jól tudja, hogy ez a fájdalom elviselhetetlenné teszi a nappalokat, az éjszakákat, kihat a munkára és a magánéletre egyaránt. Nem is csoda, hogy mindent megteszünk azért, hogy a fájdalmainkat megszüntessük. Otthoni lehetőségeink azonban korlátozottak, hiszen a jól ismert fájdalomcsillapító módszerek, gyógyszerek csak ideig-óráig működnek, és a fájdalom ismét visszatér. Arról kérdeztük dr. Arnold Dénes Arnoldot, a Fájdalomközpont fájdalomspecialistáját, hogy milyen megoldás létezik az elhúzódó derékfájdalom tartós megszüntetésére.