Veszélyes lehet a pattanások nyomkodása

Veszélyes lehet a pattanások nyomkodása

Egy szakszerűtlenül, házilag kinyomott pattanás akár gennyes gyulladást is okozhat, amely súlyos szövődményekkel is járhat. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa, gyógykozmetikus az ún. veszély háromszögre és a szakszerű kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Bagatell pattanásból gennyes duzzanat

- Nemrégiben egy 18 éves férfi vendégem, aki szerencsére rendszeresen jár hozzám, úgy gondolta, otthon kinyom egy közönséges kis pattanást, vagyis egy akne vulgarist. Másnap reggel feldagadt orcával és a szeme helyén csak egy csíkkal jelent meg nálam, ugyanis a kis pattanásból egy közel 4 centis, fájdalmas, puha duzzanat keletkezett, amelyben kézzel tapintható volt a genny – meséli Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa, gyógykozmetikus.

A szakembertől tudható, hogy az arcon létezik egy ún. veszély háromszög, amely tulajdonképpen a szem alatti, orr melletti és a száj sarkának utolsó harmada feletti terület. Vagyis az orca rész felső fele. Ez a terület gazdag- nyirok és érhálózatban, amely erek az agy felé futnak. Ha ezen a területen rosszul, szakszerűtlenül van kinyomva egy pattanás, amely eredendően egy lobgáttal határolt, lokális góc, akkor helyette egy diffúz, mély és szétterülő gyulladásos-ödémás tályogszerű képződményt alakulhat ki. Ez a gennyel teli tasak 1-5 cm átmérőjű is lehet.

Veszélyes szövődmények

Még a közönséges akne is gennykeltő kórokozók tömkelegét tartalmazza, a fertőzött faggyú pedig a nyirokerekbe is bekerülhet, ahonnan a fertőzés továbbterjedhet. Ritka, de súlyos szövődményként akár agyhártyagyulladás is kialakulhat, amelyre a hőemelkedés, láz, görcskészség, rossz közérzet, fáradtság, fokozódó fejfájás hívhatja fel a figyelmet. A pattanás kinyomása és a gyulladás megjelenése közt 4-5 nap is eltelhet, a páciens általános állapotától függően, de már az első jeleknél orvoshoz kell fordulni, és ha bebizonyosodik a gyanú, minél előbb el kell kezdeni a kezelést! Az orvosi ellátáson túl fontos a betegség ideje alatt a fizikai kímélet, pihenés és a fehérjeszegény diéta.

A szakszerű tisztítás a hegesedéstől is véd

Nem csupán a szépségünk érdekében ajánlatos szakemberre bízni a pattanások kezelését, de számos kellemetlen következménytől is megóvhatjuk így magunkat.
- A rosszul, szakszerűtlenül kinyomott aknék helyén a bőr hegesedhet és maradványtünetekkel gyógyulhat. Ezek utólagos eltüntetése közel sem egyszerű, gyakran már csak számos kezelés kombinációjával, hosszú idő alatt lehetséges a halványítás. Vagyis egyrészt a fertőző betegségek, másrészt a nem esztétikus végeredmény miatt sem érdemes otthon nekiesni a pattanásoknak – ismerteti Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa, gyógykozmetikus. – A kozmetikában elérhető a fertőtlenítés számos formája, mint például a mély fertőtlenítő hatású ózon- vagy plazmakezelés, valamint olyan speciális kezelések, amelyek megfelelően előkészítik még a súlyosan pattanásos bőrt is a szakszerű kezelésre. A tág pórusú, zsírosodásra hajlamos, idősebb bőr állapotán éppúgy javítani tudunk, mint a tinédzserkori pattanásokon. A lényeg, hogy elkeseredés helyett forduljunk szakemberhez a bőrproblémáinkkal!

 

Forrás: Dermatica (www.dermatica.hu)

 

Megosztás: