Kardiológiai oka is lehet a csökkenő teljesítménynek

Kardiológiai oka is lehet a csökkenő teljesítménynek

Sokan a bezártság hónapjai miatti szorongásra, mások az idősödésre gyanakodnak, amikor azt tapasztalják, hogy csökken a teljesítményük a munkában vagy akár az edzések során. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa szerint bizonyos társuló tünetek esetén érdemes egy kardiológiai kivizsgáláson utánajárni az okoknak.

Fizikai, szellemi és kardiológiai tünetek

Természetes, ha 40-50 évesen nem tudunk már éjszakákat végigdolgozni, vagy ha az edzésteljesítményünk nem ugyanolyan szintű, mint 20 évesen. Vannak azonban olyan tünetek, amelyek mögött más is állhat, mint az idősödés.
 

Fizikai jelek

  • Természetes, ha kardiozás közben és után szaporábban vesszük a levegőt, de az figyelemfelkeltő jel lehet, ha csökken annak a terhelésnek az ideje vagy intenzitása, ami már lihegésre késztet minket. Terheléstől függetlenül jelentkező légszomj esetén elengedhetetlen a kivizsgálás. 
  • Ha a bemelegítés nélküli végzett, hétköznapi aktivitások, mint például a lépcsőzés, egy rövidebb futás komoly megterhelést jelent, vagy ha mozgás után jóval lassabban áll vissza a normál pulzus, érdemes orvoshoz fordulni.  
  • Érdemes utánajárni, mi okozza a lassabb regenerálódást, akár egy sérülés, akár csak komolyabb izommunka után.

Mentális jelek

  • Különösen a nők közt gyakori, hogy szokatlanul erős fáradtságot vagy fokozott szorongást éreznek a szívinfarktus előszobájában, de a krónikus kimerültség mögött is állhat kardiológiai ok, például szívelégtelenség.
  • Az alvászavarokat nem csak azért érdemes kivizsgáltatni, mert következményképpen napközben kevésbé tudunk koncentrálni, teljesíteni, de azért is, mert például az alvási apnoé betegség növeli a magasvérnyomás betegség, a szívinfarktus, a stroke és a pitvarfibrilláció kockázatát is.

Szív-érrendszeri tünetek

  • A csökkenő teljesítmény, a mellkasi fájdalom olyan tünetek, amelyek kardiológiai kivizsgálást igényelnek. Feltétlenül ki kell vizsgálni a mellkasi szorítást és a fájdalmat. A szív-érrendszeri okok miatt jelentkező mellkasi fájdalom jellemzően lassan alakul ki és egyre fokozódik, többnyire akkor alakul ki, amikor az érintett aktív és kisugárzik más testrészekbe is.
  • A szívdobogás érzés, a magas pulzusszám nem ritka jelenség, ami gyakran párosul alacsony vérnyomással. Ez egy természetes jelenség, hiszen ha a túl alacsony vérnyomás nem tudja elég oxigénhez, tápanyaghoz juttatni a szöveteket, felgyorsul a szívverés, hogy több vér kerülhessen a rendszerbe. Ugyanakkor a szívritmuszavar is okozhat alacsony vérnyomást, ami viszont magas pulzusszámmal jár. Természetesen az aktuális állapot, például a fizikai terhelés és az idegesség is felpörgetheti a pulzust, de ha ez gyakori, érdemes kivizsgáltatni, ahogyan a bedobbanásokkal, kihagyott ütemekkel is orvoshoz kell fordulni.

A kardiológiai kivizsgálás összetett kell, hogy legyen

- A kivizsgálás felépítése mindig az adott személytől, a panaszoktól, az általános állapottól függ. Alapvetőnek tekinthető a szívultrahang, a terheléses EKG, a nagylabor, az arteriográfos, és a szívstressz vizsgálatok és sokaknál nagyon hasznos az az életmód orvoslás felmérése is – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. – A hobbisportolóknak is ajánlatos részt venni egy sportkardiológiai kivizsgáláson, ahol az általános kivizsgálás mellett az anatómiai eltérések felderítése is megtörténik szívultrahang vizsgálattal. Veleszületett vagy szerzett vezetési zavarok, ritmuszavarok, elektrofiziológiai eltérések feltérképezése céljából nyugalmi és terheléses EKG készül. Az eredmények ismeretében, ha szükséges, időben megtehető minden óvintézkedés a szív- és érrendszeri események és betegségek megelőzése érdekében.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Megosztás: