Itt az ősz, és máris lebetegedett?

Itt az ősz, és máris lebetegedett?

Sokan érzik úgy, hogy a hűvösebb napokkal együtt megérkezett a náthaszezon is az életükbe. Ősztől nyárig szinte egyik betegség követi a másikat, ha van valamilyen fertőzés a közelükben, ők azt biztosan elkapják. Dr. Kádár János immunológust, az Immunközpont főorvosát arról kérdeztük, hogy mit tehetünk ilyen esetben?

Fertőzésre való hajlam

Ha valaki a környezetében élőknél jelentősen gyakrabban kap el – sok esetben akár súlyosabb és nehezebben is kezelhető - fertőzést, arra rendszerint azt mondjuk, hogy gyenge az immunrendszere. Ilyen esetben a gyakori fertőzések mellett rendszerint az általános közérzete, egészségi állapota sem megfelelő, egyéb tünet, betegség is fennállhat az érintetteknél: például autoimmun rendellenességek, a szervezetben jelen lévő gyulladásra utaló magas CRP szint, vagy egyéb vérkép eltérések - például vérszegénység -, gyakori emésztési problémák - étvágytalanság, hasmenés, hasfájás, puffadás - csecsemők és gyermekek esetében a fejlődés elmaradása. A fertőzésre való fokozott hajlam hátterében tehát rendszerint megtalálható valamilyen egyéb ok is.

Mit tegyen, ha gyakori betegségektől szenved?

Mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, sok esetben már egy gyors vérvizsgálat is sokat elárulhat a kiváltó okokról. A tünetek függvényében egyéb vizsgálatokra is szükség lehet, ezek eredményét a kezelőorvos mindig a panaszainkkal összefüggésben értékeli.

„Az esetek kisebb részében áll immunbetegség a háttérben, ilyen irányban azonban érdemes szűrővizsgálatokat végeztetni. Ezeknek a betegségeknek némelyike olyan enyhe tüneteket okoz, hogy az érintettek évekig nem is ismerik fel, vagy épp a gyakori fertőzések irányítják csak rá a figyelmet. Emellett fül-orr-gégész véleményének megkérése, olykor az orrmelléküregek megítélésére készült képalkotó vizsgálat (pl. CT vizsgálat) is segíthet egy esetleges hajlamosító anatómiai ok felismerésében.”

Tanácsok a megelőzéshez

  • Egészségi állapotunk megőrzése, a fertőzések elkerülése érdekében nagyon fontos a rendszeres és alapos kézmosás. Étkezések előtt mindig, de orrfújás, köhögés után, mosdó használatot követően is, kisgyermek pelenkacseréje után, ha levittük a szemetet, vagy hazaérkezésünkkor minden alkalommal.
  • Fontos, hogy ételeinket és italainkat ne osszuk meg másokkal (kerülendő a közös pohár és evőeszköz használat).
  • Ne látogassuk beteg ismerőseinket, igyekezzük csökkenteni a kockázatot, hogy elkapjuk a fertőzéseket.
  • Az olyan időszakokban, amikor fokozott a kórokozók terjedésének kockázata, fertőtlenítsük rendszeresen a gyakran használt eszközöket a lakásban. Kritikus pont például a távirányító és a kilincsek is.
  • Kérje kezelőorvos tanácsát a védőoltásokkal kapcsolatban! Segíthetnek csökkenteni egyes betegségek kockázatát, de gyakori megbetegedések esetén különösen fontos a megfelelő időzítés, védőoltás lázas állapotban, akut betegség ideje alatt nem adható.
  • A kialvatlanság és a krónikus stressz bizonyítottan csökkenti a védekezőképességet a betegségekkel szemben. Felnőttek esetében átlagosan napi 7 óra alvás javasolt. Ha elalvási problémáink vannak, vagy gyakran felébredünk, krónikus nappali fáradtság esetén érdemes alvás specialista segítségét kérni. A stressz csökkentésében életvezetési tanácsadó tud segíteni, de jótékony a masszázs, a jóga, a hobbi és a rendszeres sport.
  • A rendszeres testmozgás tehát fontos, de lényeges a személyre szabott edzésterv. Mozgásterapeuta az esetleg meglévő betegségeink mellett is biztonsággal végezhető mozgásformát és rendszerességet tud javasolni. A túl intenzív, gyakori vagy megerőltető edzés például még fáradékonyabbá tehet, nem támogatja az egyébként is legyengült immunrendszert.
  • Az egészséges táplálkozás mellett annak, aki gyakran betegeskedik, érdemes figyelmet fordítani a vitaminprólásra is. Azonban jóval eredményesebbek lehetünk az esetleges hiányállapotok kezelésében, ha orvosi ellenőrzés mellett és javaslatra szedjük a készítményeket. Alacsony D-vitamin szint is lehet okozója a gyakori betegségeknek, ilyenkor vérvizsgálatot követően, egyéni dózisban szükséges pótolni, de a személyre szabott adagolás például vashiány esetén is lényeges.
  • Egyes, légúti fertőzést okozó, de már elölt baktériumokból kapható olyan készítmény, melynek alkalmazása a felső légutakat hasonlóan immunizálja, mint egy „oltás”, adásuk rendre veszélytelen, de hasznos lehet. Előtte azonban szakember véleményének a megkérdezésére van szükség.

Forrás: Immunközpont

Megosztás: